2016. augusztus 25., csütörtök

UT4M 2016

UT4M XTREM 2016 




Grand Trail. Csak két szó, és mégis minden benne van. Minden amire készültem az utóbbi 4 évben, minden ami motivált, előbbre vitt. Sok mindennel próbálkoztam a kezdeti években. Futottam síkon ultrákat, triatlonoztam, de a sorsomat az 1. Piros 85 teljesítés pecsételte meg. Szánalmasan lassú tempóban, nagyon megszenvedve az egész távot értem ott be, mégis (vagy talán pont ezért) egy olyan életre szóló élménnyel lettem ott gazdagabb ami most hosszú évekre meghatároz mindent. Azóta minden évben vagy egy Grand Trail amire egész évben készülök, ahol át akarom élni az érzést, hogy rám sötétedik, hogy körbevesznek a hegyek, hogy nem bírom, nem megy, de azután mégis. Számomra a Grand Trail a távolságról, a nehézségről, az időről, és önmagamról szól. Hogy legyen olyan hosszú, olyan nehéz, tartson olyan sokáig ami már túl sok, ami már máshogy jó. Újra, és újra ott akarok állni félszegen, megilletődve a gigászi hegyek lábánál, és hangyának/porszemnek akarom érezni magam, és hitetlenkedve akarok letekinteni a csúcsokról amikre feljutottam. Érezni akarom az emelkedőket, a suhanást lefelé, a sár ízét a számban, ahogy elver az eső, vagy ahogy odaverem magam a sziklákhoz ha úgy adódik. A félelemmel vegyes izgalmat fent a gerinceken. Nem akarom, hogy könnyű legyen, nem akarom, hogy végig jól menjen. Küzdeni akarok. Azt hiszem ez hajt, a küzdés maga.

 Az utóbbi 2 évben ez a Grand Trail az UT4M volt. Ultra Tour des 4 Massifs. 169 km, és 11000 méter szint most még elég hogy átéljem a Grand Trail érzést. Nagyon is elég. :-) Ez egy nagyon nehéz pálya. Olyan töményen kapjuk egymás után a nagyon meredek emelkedőket, és lejtőket ami nagyon nagy kihívássá teszi. Az UTMB-t bő 20 óra alatt nyerik, itt ehhez több mint 26 és fél óra kell a legjobbnak. Tavaly a teljesítési arány 36%-os volt. Szóval brutális. Egy nagyon nagy kört megyünk majd a dél franciaországi Grenoble városa körül. Nem mindenkinek tetszik, de számomra ez egy nagyon szép, kellemes, élhető város a hegyek ölelésében. 4 nagy hegymasszívum veszi körbe, ezeken kell futni a versenyen. Sorrendben az Oisans, Belledonne, Vercors, Chartreuse. Mindegyik gyönyörű, mindegyik kicsit más, de mindegyik nagyon meredek. :-) Az Oissans óriási tömbje olyan mintha egy hegységet oldalra döntöttek volna. Grenoble felől meredek emelkedő sziklafalak amik háztetőszerűen lejtenek a másik irányba. A Belledone egy normális hegy érzetét kelti, kis hegyi tavacskákkal, gyönyörű, magashegyi gerinccel, technikás, meredek lefelékkel. A Vercors felfelé az ami megöl, itt vannak a legmeredekebb részek, de talán innen a legszebb a kilátás is. A Chartreuse meg nekem olyan mint egy szuper (szívatós) Mátra. :-) Összességében festői, változatos az egész pálya. A legszebbek között van azok közül ahol eddig jártam. A rendezésről is csak jókat lehet mondani. A frissítőpontokon minden van, a pályakijelölés tökéletes, a veszélyesebb részek is biztosítva vannak.



Oisans


 Szóval vártam már ezt a versenyt. Lehetett volna többet, és jobban edzeni rá, de úgy éreztem, hogy jól sikerült a felkészülésem. Talán évek óta a legjobb formámban vártam a rajtot. Kemény diéta, és nagy terhelések után vagyok. Lefogytam, megerősödtem, gyorsultam. A verseny reggelén jókedvűen, de azért kicsit feszülten vártam a rajtot. Az utóbbi 1-2 hónap sajnos nem úgy alakult ahogy vártam. Nem sokat tudtam pihenni már hetek óta, és ide is csak tegnap délután értünk ki. Fáradtnak érzem magam a rajtnál, és ez előre vetíti a katasztrófa lehetőségét.



Ennek megfelelően érek fel az 1. hegyre ahol Papp Gabi már utol is ér. Látványos felfelé a tempókülönbség, de örülök neki, hogy ilyen jól tud menni. Viszont őszintén szólva nem őszinte a mosolyom mikor felérünk az 1. hegy tetejére. Meleg van, nagy a pára, a cipőben a saját izzadságomban tocsogom, nincs mehetnékem. Rosszul esik menni. Mi lesz ebből nem tudom. Félek. Ez még csak az eleje és kivagyok. Pedig a pulzus rendben, frissítés ok. Erre most már nagyon figyelek. Szerencsére ahogy telnek a kilométerek változnak a dolgok, és egyre jobban érzem magam. Kezdem összeszedni magam. Végre van erő, van kedv, van sebesség felfelé és lefelé is. Itt jön az első meredek lefelé amitől tartok, de nagyon jó állapotban érek le róla. Nagyon meleg van, a hegy lábánál lévő falucska kútja nekem is megváltás mint a többieknek, de azért jól érzem magam.



Talán mégsem lesz itt semmilyen katasztrófa. Magamra találtam! :-) 40-nél van Vif az 1. pont. Itt nem akarok sok időt tölteni, de mégis többet töltök mint kellene. Otthagytam a BCAA-s zacskót, vissza kell mennem érte. Mérges vagyok magamra nagyon. Legalább 10 perc veszteség! :-(

Belledonne


A 2. hegy felfelé barátságos. Legalábbis tavaly így rémlett. Most nem igazán érzem annak, és erről a nagy meleg tehet. Szerencsére rengeteg a kút útközben, de kell is a víz mert sokat iszom, és locsolgatom is magam ahogy tudom. Egy nagyobb tó, és egy strand mellett halad el az utunk. A strandolók furcsán néznek ránk, én meg vágyakozva. De jó lenne helyet cserélni velük! ;-) 66-nál érem utól Pap Gabit. Annyira nincs jól, de látom rajta, hogy kemény, és még bírja. Hamar tovább is áll, én még kicsit töltekezem. Kemény lesz a következő szakasz, én legalábbis félek tőle. De jó kedvem van, mert tavaly ilyenkor itt már nekem sötétedett, de most még órák választanak el ettől. Nagyon félek a következő 2 hegycsúcstól, mert meredekek, technikásak felfelé és lefelé is. Tavaly itt már haldokoltam. Most viszont élmény az egész. Erős vagyok, sorra előzgetem az embereket, nagyon élvezem, hogy még bőven világos van ott ahol tavaly már csak a fejlámpák füzérét láttam magam előtt. Rácsodálkozom pár hegyi tavacskára.



Tavaly ezeket már nem láttam. De jó lenne még világosban beérni a következő pontra! :-) Sajnos ez nem sikerül mert a 76 kilis pont előtt kb. 2 kilivel már fel kell vennem a lámpát. A ponton megint találkozom Gabival. Itt már egyértelműen nincs jól. Gyomorproblémái vannak. Megbeszéljük, hogy menjünk együtt, de most meg én vagyok felfelé gyorsabb, és elenged. Megint egy csúcs, itt is folyamatosan előzgetek, és egyre jobb a kedvem.


De most jön a mumus, 8 km 1200 méter lefelé. Tavaly itt készültem ki. Óvatosan haladok lefelé, nem akarom kinyírni magam. Teljesen más érzés most mint tavaly. Szinte jólesik a nagyon meredek lefelé, kicsit fáraszt, de nem gyilkol le mint tavaly. Még én előzgetek lefelé. 88-ra kicsit fáradtan, de nagyon jó állapotban érek be! Kérdezem a helyezésemet. 28! Beleborzongok, főleg hogy tudom milyen jól vagyok. Ha túlélem a 3. hegyet senki sem állít meg. Lelki szemeim előtt már feldereng egy top 10-es helyezés. Hát csak megérte ennyit edzeni, csak van értelme! :-) Már majdnem indulok mikor befut Gabi is. A gyomra még mindig nincs jól, de a lefelé őt sem viselte meg. Szuper! :-)

Vercors


Önbizalommal telve indulok neki a völgyből kivezető nagyon meredek emelkedőnek. Sorra előzgetem az embereket az első pár kilin. A pulzus már kicsit esik, de hagyom is esni, próbálok tartalékolni. 1300-1400 méter szintet kell visszamászni alig 5-6 km alatt. Nagyon hirtelen módon, és brutálisan jön a kalapácsos ember. Meglep ahogy alig pár perc alatt az erőt felváltja a teljes erőtlenség. Mintha tényleg egy kalapáccsal szétzúzták volna a lábizmaimat. Rohamosan lassulok. Azok akik az előbb még távolodtak már közelednek. Nagyon rossz állapotban érek fel az emelkedőn, és nem tudok helyrejönni pedig innen pár km könnyű rész jön. Nem energetikai probléma van, magnéziumot, sót is ettem rendszeresen, sajnos az izmaim kezdik felmondani a szolgálatot.



Gyalogolok a következő pontig ami szerencsére nincs messze. Na, itt tavaly sokkal jobb állapotban voltam! Nem értem, nem értem! Mérges vagyok, dühös, tehetetlen. :-( Innentől minden meredek emelkedő vagy lejtő úgy érzem csak szög a koporsómba. Ráadásul útvonalváltozás is van, össze vagyok zavarodva. Sokáig azt hiszem valami rossz jelölésre tévedtem rá. A következő pont szerencsére nincs messze, de teljesen máshol van mint amire emlékeztem. Kérdezem a szervezőket mi van, és szerencsére jó helyen vagyok, "csak" útvonalváltozás van. Befut a pontra Gabi is, mondom neki mi a helyzet. Őszinte örömet látok az arcán. Mindegy merre, csak erről a k*rva hegyről le! ;-) Korai volt az öröm, mert a lezárt résszel jobban jártunk volna. Technikás, veszélyes, nagyon nyűgös lefelével kezdünk. Kitett single track. Gyökerek, sziklák, kövek, patakok meredeken lefelé. Francba! Utána szerencsére egy jól futható dózer jön, és én kezdem összeszedni magam. Kicsit megnyugszom, hogy jól megy. Pulzus emelkedik, a tempó gyorsul, nem lesz itt gond! Azt hiszem mindjárt leérünk a következő ponthoz. Azután alig akarok hinni a szememnek mikor egy éles kanyarral visszavisznek a hegyre. Nem, az útvonalváltozás itt nem rövidítést vagy könnyítést jelent. Hosszú mászás veszi a kezdetét. Nehezen érek oda a következő ponthoz, rám is világosodik. Megint nem vagyok jól, úgy érzem pár perc fekvés jót fog itt tenni. Küzdenem kell, hogy ne aludjak el. Pap Gabi kb. 10 perccel utánam befut, és megbeszéljük hogy együtt megyünk. Nincs értelme kerülgetni egymást. :) A 128 km-es pont vár. Nagyrészt lefelé, és sík, de nehezen érünk le. Reggel 8-kor menetrendszerűen ahogy jelezték elkezd zuhogni az eső. Nem esik jól. Mindketten rossz állapotban vagyunk. Lefelé azért futunk, de a sík részeken sokat gyaloglunk, tityitotyizunk. Gabi hívja így ezt a félig futás, félig gyalogás átmenetet amit futás címszóval teljesen elkészülve csinálunk. Izomzatilag már ő is KO. Viccesek lehetünk, de nincs kedvem nevetni.


Chartreuse


Végre 128-as pont, és én belesápadok a gondolatba is, hogy még vár a 4. 40 kilis hegy. Kevesebb időt maradunk mint ami jólesne, és a szakadó esőben nekiindulunk a hegynek. A SzuperSombokorral kezdünk. Szerencsére nem olyan saras, de nekem már nagyon lassan megy a meredek emelkedő. Gabi jobban bírja, és szólok is neki, hogy hagyjon ott, de nem akar. Én bezzeg otthagytam 75-nél. :-( Nem érdemlem meg, hogy ilyen rendes legyen velem. Többen előznek felfelé, de szerencsére nem olyan sokan, hogy már az amúgy is romokban lévő önbizalmamat az alattam tocsogó sárba taszítsa. :-) Gabi elálmosodik, 2 percet alszik, és úgy látszik használ neki. Nagyot küzdünk mire felérünk a következő ponthoz. Itt elkezdek fázni, meg félek is a következő nagy csúcstól ezért felöltözve indulok neki a csúcshódításnak. Legnagyobb sajnálatunkra viszont ez le van zárva. Nagyon veszélyes lenne felmenni. Gabival elmorzsolunk pár könnycseppet csalódottságunkban, és utána megvidámulva indultunk lefelé a következő ponthoz. Közel van! Azután rájövünk, hogy dehogy van. A sárban csúszkálva, meredek emelkedőkön, és lejtőkön mászva érünk le oda jó sokára. Itt a ponton annyit eszek mint mondjuk más egy egész verseny alatt. Nem éheztem el, de nagyon jól esnek most már a "rendes" kaják. Szendvicseket gyártok magamnak, és megiszom 2 tányér levest. Persze ez most már olyan mint halottnak a csók, nem jön meg tőle az erőm, de jólesik. Még egy kis hegy van, és meglátjuk Grenoble-t! És tényleg, az állapotunkhoz képest elég hamar feljutunk a tetőre egy impozáns erőd tövébe. Grenoble látványa fentről csodálatos, és most is elérzékenyülök egy pillanatra mint tavaly.



De már egyre lassabb vagyok, úgy érzem minden lépésnél azt kockáztatom, hogy összerogynak a lábaim. Sokat vár rám Gabi nagyon! Ő szívósabb mint én, úgy látszik. Még együtt érünk le a 158-as ponthoz, és együtt is indulunk el. Sokat segít, hogy húz maga után, de lelkiismeret furdalásom van. Azt szeretném ha a saját tempóját menné. Ebből a helyzetből Messner ment ki. A Bastille előtt pár kilivel ér be bennünket kb egy gyorsvonat sebességével. Hát őszintén szólva leesett az állam. Én a tudományos futó, most térdre kényszerültem a tehetség, és a hosszú túrázós évek előtt. :D Gabi elmegy Messnerrel, és én magamra maradok. Így, hogy nincs aki húzzon magával kicsit elhagyom magam, és szánalmasan lassan érek csak fel a Bastille-hoz. Szakad az eső, teljesen átáztam, a szél is fúj, nagyon nyomorult állapotban vagyok. Remegek, fázom, össze akarok a fáradtságtól, és az álmosságtól rogyni. Keresek egy szélvédett helyet, és magamra veszek minden meleg cuccot amit találok a zsákban. Meleg pulcsi, esőkabát, meleg kesztyű, vízálló kesztyű. Végre nem fázom, megnyugszom, de továbbra is minden lépésnél megrogyom. Mindjárt itt a vége, de még hosszú a lefelé. Biztatnak a lefelé érkezők, veregetik a vállamat, főleg mikor látják hogy hosszútávos vagyok. Jó az időm, mondják. Persze, én is tudom, de most már az utolsó csepp tartalékaimat mozgósítom, hogy be tudjak érni a célba. Nagyon hosszú, és egyáltalán nem felemelő, vagy dicsőséges az út át a városon. Letargikus vagyok, nem villanyoz fel a cél közelsége. Itt a park, és kicsit futok, bár minden lépésnél úgy érzem a földre rogyok. Megkönnyebbülök a célban, de a hangulatom rossz.




Nem mentem rossz időt, de egyenletesebb teljesítményt vártam magamtól. A 38 óra 14 perc a több mint 50 órás tavalyi teljesítéshez képest egyáltalán nem rossz! Még akkor sem ha kb. 8-10 kilivel rövidebb volt a táv. Gondolkodom azóta is hol rontottam el. Nézem a pulzusgörbét, visszagondolok mikor mit ettem, és nagyjából jól csináltam a dolgokat. Az igazság az, hogy sok volt még a táv, és a szint együtt, főleg ebben a kombinációban ahogy itt kapjuk. Persze mindig a határaimat feszegetem, és ez éltet, de ez a teljesítés most elégedetlenséggel tölt el. Most sajnos nem volt Grand Trail érzés. Érdekes, hogy tavaly ugyanitt az 50 óra alatt volt. De most már nem elégít ki csak a teljesítés. Kell még 1-2 év kemény edzés, hogy magashegyi 100 mérföldön igazán jó legyek. Látom, hogy jó az irány, hogy sokat fejlődtem tavalyhoz képest.


 Jövőre UTMB. Az edzések, a felkészülés folytatódnak. Fontos verseny volt ez az oda vezető úton. Megmutatta, hogy tudok nagyon jó lenni ha keményen edzek, de megmutatta azt is, hogy erőben, edzettségben még sok fejlődni valóm van. Ez lesz a feladat jövő év augusztusig. :-)



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése